Advent közeleg

       

A fotót Budapesten, a Szentlélek téren készítettem 2018-ban. A trocheusok a HÉV-en születtek. 


Szép karácsonyon nevet,
még ma itt ragyog velünk
holnapunk. De őrület
jár, bekötve két szemünk.

Bús dal, itt a vén jövő
sír, keserve könnyező.
Szégyenünk, a cselszövő
hallgat, és a bú besző.

Néma könnyek, arcokat
ráncoló időredő.
Harcokat ha tartogat -
már hiteltelen jövő.

Gyertya lángja csillagot
szór az ég felé nekünk.
Vár a szív, nyit új lapot
Jézus int, ha tévedünk.

Szép karácsonyon nevet -
Hit, remény, csak olvadó
máz az ünnepen. Lehet
még öröm, kiadható?

Szervusztok, pajtikák!

Szervusztok, pajtikák!

Izgalommal indul a nap
a ligetbe kimegyünk.
Bábszínházat eddig még csak
képernyőről ismerünk.


A fiaim  kérdezgetnek
- Milyen lesz a paraván?
Köszönhetnek ők is majd úgy?
- Szervusz, kedves pajtikám!


Vitéz László ugye ott lesz?
Az ördögöt csépeli.
"Szomjatos" lesz biztos nagyon
Vigyünk szörpöt is neki.


"Egy, kettő, három, télen, nyáron."
Kórusban szól két vitéz
 "Felveszem a nadigrágom"
Mindkét gyerek útra kész.


Az idézetek Kemény Henrik - Vitéz László bábelőadásából valók.
Foto: web tv.blog

Bábozás

 Fénykép: Puskel Zsolt Gingalló Bábszínház


Szeretem a bábszínházat. Remek galériára bukkantam.


Puskel Zsolt fényképei


Bábozás


Bábok között
táncot járok
viszek neked
vidámságot
szoknyám pörög
szemem ragyog
mozgatható
bábu vagyok.


Bábbá válok
a kezedben
selyem zsinór
feszül, rebben
verset mondok
énekelek
éjjel nappal
játszok neked.


Deák Mária

Tiszai nyár

Páraködökben, suttog az álom
éneket sír a felkelő nap.
Eszmél a hajnal, vén Tisza-parton
ébredő fénye játszik a lanton -
szerelmes szívvel téged vidít!


Ábrándos reggel, hullámok tánca
napsugarától aranyló víz.
Csónakot ringat, pendül a hárfa
angyali dallam a lelkem tárja -
tilinkó hangja szívemhez ér!


Illatát rejtem, el ne feledjem
emléket zár a szív és a szem.
Melódiáját magammal vittem,
majd mélabúban elővehessem -
szép Tisza-partról nyár vigaszát.

Szeged

Titok hozott a napfény városába

A nap tüzében újjászületni

Életem delén, szívem csodákra vár
A Tisza-part csendjével betelni

Hol köszönt az ősz, és bíbort fest a nyár

Ragyogó csoda, öröklét csillaga

Röpke gondolat száll a víz felett.

Álmot perelt, hol zúdult a vén Tisza

S párába burkolt harmatot szedett

Rímekkel bolyongó lelkek mítosza.

Szemembe könny szökik, zsendülő magány

Mint, smaragd ragyog, köszönt a hajnal

Emlék, dejá vu szárnyán kel fel a nap

Bús titkokat lehel színarannyal

Az elmúlás visszatér - suttog a hab.

Ihlető

"Érzem, hogy az öreg Tisza felett
 Az örök élet csillaga remeg."
                                  Juhász Gyula Szeged

Csók a parton

A vers Matus László (Lezli photography) fotói alapján felidézett emlék.

A csendbe hullám hangja lép,
arcomra pírt lop az éjszaka.
Aranyhíd s naplemente kép -
első csók remegő sóhaja.

Fehér sirály szállt a víz felett
s aranyból vetett hidat a nap.
Ébredt a vágy, míg az éj lesett -
Csókoddal oltottam szomjamat.

Víztükrön csillogó éjek
igazát őrzi a Balaton.
Csókod számra száradt kéreg -
emlék-káprázat pirkadaton.

Óda a palacsintához

 Palacsinta, Te édes és finom.
Te ízes, csokis, túrós és diós.
Illatod itt marad az orromon.

A sütő forró, kiégett, zsíros.
A tészta szétfolyik és pirul.
Fordítsd meg! Szép foltos, lapos.

Sok éhes szájat betömve,
a tésztára olvadt íz a szádban
érzékeidet, lelkedet betöltve.

Ó, palacsinta, tészták királynője.
Ízeddel csábítasz, mint hű barát.
Menzás repeták megmentője.

Te csábító, tündöklő karát.
Hiába, nem riaszt a szénhidrát.


Humor a konyhában - 2013. március 01.


Megjelent

"A mindenségben nincsen értelem"

A számon mosollyal ébreszt a reggel.…
Fényét szórja rám a tavaszi nap.
Ölelésedből maradt csillag szökdel
a szemem mögött s fénye ölbe kap.

Míg öltözök, bennem dúdol a tegnap.
Ökölbe szorul néha a dallam.
Illúzió, még gyakran belém harap
a múlt, mit már feledni akartam.


Búsan regél a hétköznapi bulvár,
az üres akkordokban zengő szóár
zúdul, titkot mesél a félelem.


Törékeny lelkem, mint egy pillangó szárny
rebben feléd. Szél hátán kel fel az árny:
“A mindenségben nincsen értelem.”


(A vers címe idézet Faludy György szonettjéből.)

Nyár

Hajlik a szár, pipacsok tűzpirosán ide vár,
szirmok alatt, melegen bólogat, izzik a nyár.
Dobban a szív, fecsegő csend, vele halk a szavunk.
Érik a búzakalász. Új gabonát aratunk.


Most magasan meleget szór, ragyogón süt a nap.
Víg arató keze bálába rak, és a kalap
szalmafonat, feje fényt izzad a munka alatt.
Szérüre vonva a szár, és ni-ni, itt kimaradt.


Kis maradék, koszorút fonni elég, e marék.
Köss bele búzavirágot, hogy az égen a kék
fény ide szórja a tarló gyönyörű mosolyát.
Zúg a malom, garaton tölt le ma új gabonát.


Míg aratók dala száll, új kenyeret süt a lány.
Kése ha sercen a veknin, szegi majd nagyanyám.
Vén keze fény, vele él még hite, és a kereszt
rajza ma írja neked; szép a jövő, ne ereszd!


Nyár

Nálad vagyok

Nálad vagyok – gondolatban
körbefon karom, s mint bilincs a rabon
kulcsol a gondolat, érez a test.
Zúgjon hát veled a vágy és szaggasd
le rólam a kínokat.
Hozzád megyek – gondolatban
körbeleng illatod, s mint mezítelen
vad öröm, kísért a képzelet.
Veled leszek – gondolatban
ölellek, mint borostyán a fát.
Indáin bomló zöld levél leszek
mi törzseden virul – gondolatban.
Látlak Téged – vad örömben
hevül bennem a pislogó parázs,
mi még belőlem maradt.
Gondolatban szítod a lángokat.


Első közlés itt

Szőke lennék

Szőke lennék, kék szemű
kunságomban nem konok.
Lennék hűvös, egyszerű
- cseresznyeszáj, mi locsog.

Szőke lennék, bájoló
csípőm keskeny, nem kerek.
Lennék derűt sugárzó
- rózsás kedvű kisgyerek.

Szőke lennék, tündéri
sima hajú, nem göndör.
Lennék az, ki eléri
- a szíved vele flörtöl.

Szőke lennék, sok között
egyetlen, kit megszeretsz.
Lennék mosoly szád mögött
- nála nélkül nem lehetsz.

Szőke lennék, csacsogó
doromboló kiscica.
Lennék neked ragyogó
- mégis hűtlen bestia.

Szőke lennék, nimfalány
mindig fésült, nem kócos.
Lennék neked csüngő fán
- napérlelte kincs, csókos.

Szőke lennék, szomorú
szemem könnybe nem lábad.
Lennék neked koszorú
- díszítve a fejfádat.

Szőke lennék, szeretnél
miattad hát befestem.
Tudom velem nevetnél
- de barnának születtem.

Vágy stációk

Nagy úr a ráció,
fél a szív
s én tudom, hogy
sír a golgotán.
Ájtatos stáció,
út porán
reménytelen
szerelem Veled.
Bevallani? Lehet?
Sohasem
 - hisz nem tudom
mit rejt a szíved.
És a kálvárián
remegő
bizonytalan
lelkem vánszorog.
Beteljesületlen!
Segíts hát
megérteni
a lehetetlent!
A keresztút egyszer
véget ér.
Fájdalom ég
reménytelenül.

A Kidron-völgyében

Grafika: Szikszai Károly

Álmomban sokszor járok az isteni ítélet mezején.
Bűnös vagyok és a sírok között várom a feltámadást.
Temetőkert, hátamon óriás vállkendő, súlya alatt
roskatag, hajlott hátú öregasszony - Ő tudom, Én vagyok.
Tűnő kép, az ébredés hol lehet, az olajfák tetején?
Romok között bolyongó lelkek - hallod már a tiltakozást?
Megnyíló sírok, tátong a kárhozat, a föld szíve hasadt
üregéből, véreres forrásként bugyognak síró dalok.

Abu, a kecske

Nem oly régen egy-két éve

kecske állt a házunkhoz.

- Tejéből lesz sajt és szappan -

gondoltam, majd ámultok. 

 

Elhoztuk hát a kis gidát,

neve is volt már neki.

- Abu! - hívtam, de ő szaladt,

árkon-bokron ugrani. 

 

Makraméból pórázt fontam,

nyakörvet is kötöttem.

Abu kecskénk virgonc gida,

így pórázon vezettem. 

 

A kis kecske hamar megnőtt,

sokszor bizony felöklelt.

Húztam-vontam a pórázon,

mögém került s elszökdelt. 

 

Aztán, ahogy cseperedett

bizony mondom, szaga lett.

Mert a gida bakkecske volt,

tejes-ábránd odalett.

 

Tervet szőttünk, hogy majd ősszel

hentest hívunk s megesszük. 

De a lelkünk nem engedte,

hiszen nagyon szerettük. 

 

Ivarérett bakkecskével 

ugyan most már mit tegyünk? 

Eladtuk a "Jófogáson"

vérzett érte a szívünk. 

 

No de Abu, a hálátlan

csak mekegve nevetett. 

Jó dolga lett, mert a vevő

tenyészbakot keresett. 

 

Elvitte egy kecskefarmra,

a szomszédos faluba.

Hét feleség várta ott már,

nem hívott a lagziba. 

Barackos álmok

Sárgabaracktól roskad a fácskánk
július áldás, szórja a fény.
Háncskosarakba tölteni vágynánk
szép nyarainknak rőt mosolyát -
mit zamat őriz, tél küszöbén!


Ízei kelnek, járnak a légben
illata száll és boldog az ég.
Mézcsepegésben, él a gyümölcsben
gyűlik az ábránd, tölti a lelkem -
szív a kezemmel, álmot szakít!

Megint egy foncsor...

Döntsük meg a paradigmát.
Az angyalát! Előre hát!
Nick neved nevet ma rád
Öltsd magadra álruhád!
Profil mögött, előre hát!


Csordát vezet, gulyát terel,
ha szomjazik jó bort vedel.
Billentyűn beragadt a
kosztól egy ócska stigma.
Feloldja majd igaz kebel.


Rádrakódott mocskos élet
facebookon küld majd képet.
És fejedben átszalad,
- míg haldoklom általad -
egy rémült kép-fény-lét-érzet.


Minden mindegy, csakazértis
mond a tutit, triviális.
Születnek itt foncsorok
- én ezen már túl vagyok -
Asztalon hűl a tejberizs.


Összegzés


Kosztól beragadt billentyűn
egy ócska stigma énekel.
Visító akkordok bántják a fülem.
Triviális, minden mindegy,
csakazértis mondod a tutit.
Elengedem a fülem mellett.
Nem érdekel, de jobb ha nem tudod,
hogy ezen már túl vagyok.
Nem görcsölök, ha úgy tetszik -
Teszek rá!

Nincsenek válaszok

Játék az élet, szerelem és szenvedély.
Az önzés pokla kísért, belépni nem kell engedély.
Sürög-forog, általa tündöklöm, s kell nekem e lételem.
Szívem örök csodától dobog, a kincs a semmiben.


Csend és titok takarja nyomorult életem.
Rejtem, hogy hozzád simulnék, és soha meg nem teszem.
Tudod Kedvesem, hogy Te vagy minden, és én általad vagyok.
Félve súg a szél s a megtalált drágakő fénye bennem úgy sajog.


Szíved egy angyalé s én egy bestia vagyok.
Cifra forgatag között, kacagva ellavírozok.
Bús életem nevetve áldozom, mert vár rám egy más világ.
Nincsenek válaszok, a gondolat íze – édes akácvirág.


Általad vagyok, nincsenek válaszok.
Ha bele is halok, nincsenek válaszok.
Belőled vagyok, nincsenek válaszok.
Az élettől szerelmet én így marok.
Kísértő angyalok, nincsenek válaszok,
Lásd szeretlek, nincsenek válaszok.


Megjelent

Nyár, barack, szerelem

Szép barack-mosoly kacsint,
számban olvadó zamat.
Napsugár, ma fénye int
és kacagva él nyarat.


Tomboló az égi fény,
szórva ontja, lelke báj.
Érlelő a szenvedély
láng a pánt, az ága fáj.


Álma tép ha átölel,
vasmarok szorítja át.
Csápokat körém növel
vágy bilincs, rakom terád.


Láss, ne tudja senki sem,
fityfiritty rajong a fán.
Víg titok, barack mi leng,
múlt potyog ma itt reám.


Add a szád, hazudj mesét,
szép barack-mosoly velem.
Dzsembe töltve szív hevét,
légy pecsét az ingemen.

Csillagles a Mogyorósi-sziklán

A nagy völgy öléből
árnyas út vezetett
az út mentén virág
mi nekünk nevetett.


Estére értünk a
a jeles bércre fel
szép est mosolyában
a kereszt volt a jel.


Az égbolt ránk borult
hanyatt feküdt az éj
fürkésző csillagon
izzott a kőkaréj.


Míg fent a hold figyel
ezüstöt pettyeget
szemünkben vízió
s repült a képzelet.


Csillagok hullása
ábrándos esteken
kőszirtnek tetején
csóvájuk elpihen.


Mogyorósi-szikla
megbújt a lomb alatt
az álmunk vigyázta
míg a hajnal hasadt.


Lakóhelyünk kedvelt kirándulóhelye a Mogyorósi-kőszikla (297 m), ahol minden évben nemzetközi csillagásztábort rendeznek.

Téged akarlak

Perzselőn, a fényparipán ha vágtat...
a múlt utánad, elfog és itt átad
a mának, szívedben szomjazva sóhajt.
Most ide ér majd.

Ajka csókja pirkad, igéz a teste.
Napfogyatkozás. Vele szép az este.
Hangtalan, ha omlik az éjsötét fal.
Szádon a hajnal.

Rózsa szirmán kel fel, igéz a reggel.
Üdvösség az élet, tele van fénnyel.
Balzsama csóknak, újra visszakaplak.
Tűzbe borítlak.

Lángoló idő, száguld utánam. Te
vagy a vágyam, múlt édes ítélete.
Régvolt vigyázta, és őrizte az ég.
Mondd mit akarsz még?

Csüngök ajkadon, tűzárban ver a víz.
Áldozat oltárodon leszek a dísz.
Magadba fogadsz-e, szép zűrzavarnak?
Téged akarlak.

Most ide ér majd,
Szádon a hajnal
Tűzbe borítlak.
Mondd mit akarsz még?
Téged akarlak.

Tudod-e, hogy mit nem tud az okostelefon?

Ha úgy érzed nélküle már
soha többet nem élhetsz.
Elmesélem, milyen az ha
bűvöletből felébredsz.

Először is - elmondom ha
elengedi a kezem -
Nem szereti a tenyerem
csak a puha ujjbegyem.


Az ujjammal varázsolok
Internetről csodákat.
Megmondja a menetrendet
ha a vonat megvárat.


De bizony a megállóba
biztonsággal nem kísér.
Veszélyes is, ha a szemem
rajta tartva evickél.


A zebránál az anyukám
fogja meg az én kezem.
A telefon a táskában
biztonsággal kísérjen.


Ha utazol jó társ lehet
elűzi az unalmat.
Virtuális játékai
időt töltő nyugalmad.


Időt töltő? Időt rabló!
Hogy már észre sem veszed -
Az ég kékje az ablakból
feléd hogyan integet.


Nem mássza meg a nagy hegyet,
nem szed neked virágot.
Síkképernyőn hozza eléd
de csak a vélt világot.


Tapasztalni, hogy a szellő
a hajadat borzolja.
Megélni, hogy a napsugár
az arcodat simítja.


A táskába nem pakol be,
és nem készít szendvicset.
Nem viszi a hátizsákod,
nem köti be cipődet.


Nem keresi meg a párját
az elveszett zokninak.
Alkalmazás receptekkel
megárthat a világnak.


Megismered meglásd hamar,
ha a recept valódi.
Megkóstolni, megízlelni,
az illatát érezni.


Meghallani, hogy a madár
milyen szépen énekel.
Hogy a tóban a nád között
ring a csónak, útra kel.


Hangrögzítő, telefonon
jó találmány, sőt remek.
Gombnyomásra elindítva
anya hangján mesélhet.


Hozzá bújni viszont nem megy,
betakarni sem tudott.
Elveszett az érintése
jóéjtpuszit sem adott.


A hatodik érzékszerv lett
a jó okostelefon.
Okos ember azt is tudja
találmánya nagy haszon.


Sokat segít, jó hogy ha van
rajta sokat csevegek.
Bűbájától elszakadni
próbáljunk meg gyerekek.

Mese az elveszett wifiről

Vendégségbe jött ma hozzánk

 egy városi kisgyerek.

 Táblagépét szorongatva

 - Nincsen wifi? - pityereg.

 

- Gyere velem édes lelkem!

 Kézen fogom s vezetem.

 Egy életem, egy halálom,

 én a wifit meglelem.

 

 Kezét nyújtja, mosoly ragyog

- Vajon hová bújhatott?

 Huncut wifit a nyúlólban,

 bizony mondom, elkapod.

 

 Közben Buksi is előjön

 üdvözli a vendéget.

 Farkcsóválva vakkant kettőt,

 bárányunk is felbéget.

 

 Táblagépét nyújtja felém

 - Ugye kicsit megfogod?

 Biz a kezem elengedte,

 Buksi után úgy futott.

 

 Kertvégéig meg sem álltak

 a kiskapu nyitva áll.

 Rózsaszínű kis nyuszi orr,

 a rácson át kandikál.

 

 Csöpp kis keze óvatosan,

 simogatni megtanul.

 Selyemszőrű pici nyuszi,

 az ölében meglapul.

 

 Hangos szóval szól a kakas

- tyúkudvarban ő a sztár -

 - Kukuríkú itt a wifi!

 A gyereknek nem kell már.

 

 Boldogságtól kipirulva

 a kisnyulat letette.

 Tojást szedni, de jó móka

 így a wifit feledte.

 

Darát szór a csibék elé

 a kotlóssal beszélget.

 Friss vizet ad a báránynak,

 nem kell már az Internet.

 

 Konyhakertet is bejárja

 répát szed a nyulaknak.

 A megmosott csemegéből

 velük együtt ropogtat.

 

 Táblagépe árván marad

 de a gyerek nem szánja.

 Simogatni jobb a nyuszit

 és a tablet sem bánja.



Valaki vár

Habzanak már a felhők, az úton
pocséta marad, s földbe vájt kátyúban
kacagva, zápor veri fel a port,...
víztükör csillan, kacsint az ég felé.

Tavasz jön újra, és a szív zenél
apró, lüktető ütemre ver, zörej
az érfalon dobog, éled a vágy
ösztönök, új nász, vonzás, valami hív.


A rét virul, lábad alatt virág,
izgága bokrétát köt a szenvedély
melledre tűzi a remény fájó
ékszerét és a föld savanyú szagát.


Talán idén rád talál, talán a szél
viszi majd híredet, a fellegek
felett sóhaj, rebegve száll, szeretni
hív a kikelet, halld - valaki vár.


(Alcíme lehet: Rímtelen tavasz 😉)
Deák Mária

Barkaág

Fűz virága, barkaág
rügypikkelye pattan.
Selyme puhán bólogat,
tavasz oson halkan.


Barkát bontó napsugár
öleli a fákat.
Füzérvirág csodája
borítja az ágat.


A világnak integet
fehér, puha szirma.
Játszi szellő, énekét
az ég felé fújja.


Bárányfelhőt bodorít,
mosolyog az égbolt.
A barkaág rákacsint,
hideg tél de régvolt.


Így köszönti a tavaszt
s ágon vígan hintáz.
Puha szirmán cinege,
nyitnikéket trilláz.




Foto: Pixabay

Krókuszok

Nyitogatja már a tavasz
bűbájos virágát
Földillatú mező szórja
szerteszét csodáját.

Virág feje bújik, csendben
fedi fel a báját.
Kápráztató, ékes szirom
felölti ruháját.

Hűvös estén szálló illat
bűbájt terít széjjel
Nászra készül már a tavasz,
mágikus az éjjel.



1943 (nagyapa emlékére)

Fagyott halál rémlik a múltból felém,
Donnál elesett őseink hangjával
az emlékezés kínja hasít belém.

Nagyapám szavai élnek, hamvaddal,
szavaid nem felejti el unokád.
Hősi emlékművek tele virággal.

Miért nagyapám nyomorult rémálmát
álmodom újra? Hazug, csúf életünk
hozza doni, fagyott lelkek világát.

Sokan a túlélők miatt élhetünk.
Emlékezések hallgatója voltam.
Áldozat beszéde; jóvátételünk.

"Holt bajtársak körül imát motyogtam,
átkos ezerkilencszáznegyvenhárom
muszka telének haván vánszorogtam.

Szikrára fagyott fehér pillantásom.
Agyamba véste örökre a cudar
emlékeim, s túléltem haldoklásom.

Most tőled virágzik nekem az ugar.
Mosolyod olvasztó tüzén feledni
tanulok. Kis unokám, ne légy fukar!"

Édes nagyapám hogy tudott szeretni.

Álmomban jő hozzám, intő beszédét

hallom és emlékét megkérgesedni

nem hagyom. Nem felejtem szeme fényét,

a hazug világról, igaz meséjét.

Kitárt karjába szeretve repülnék.

Nevetve, kacagva ölébe ülnék.

Tűhegyes napokon

Lásd, villám cikáz itt, napsugár tűhegyen,
Ezernyi naptű szúrása most gyújtja meg
Vágyakban tört testünk, izzó és végtelen
Szenvedély hevében, forró ölelésben
Tüzet tápláló ajkaid érintésén
Teljesedik az áldott átok szerelme,
Kielégült gyönyör lángja emészt.
Vigyázz! Ha bennem gyújtod, velem égsz.
Szabadíts fel! Mégsem!
Kínlódva téged ölelni
Vágyak gyötrelmein tönkremenni
Akarom!
Tűhegyes napokon
Lehessek veled,
Mérgező lélek delírium
Gyógyítani kellesz nekem!
Kéj remegéseim utórezgésein
mint égi hangszeren,
játssz újra testemen,
Hisz villám cikáz itt, napsugár tűhegyen.

Az ihlető:
(...égető csókú és tűzforró szerelmű tűhegyes napsugarakban én ölellek, én csókollak, én akarlak égetni.'' Idézet Latinovits Zoltán Ruttkay Évához írt leveléből 1966)
Kép forrása: szinhaz.hu

Panel szerelem - Bilincsben

Tudod-e én hogy szeretek?                                    Kép: Újszállási Rácz Lajos alkotása - Holtomiglan
Áramköröket lehelek

Forrasztott panelek között
Szimuláltan szeretkezek

Rádió hulláma mögött
Fon köréd a tér glóriát

Belőle látom aurád
wifi szolár fény árad rád

Csöngő kaputelefonod
Vezeti a feromonod

Nyit a virtuális kilincs
Ez is csak egy panel bilincs

Amikor végre bemegyek                                                                    Ott digitális panelek

Sora átölel, körbevesz,
Bűbáj, mindenhol megkeres

Vonzó, figyelmem rászegez
Mert a legnagyobb szerelem

Tudd: mégis az én "okosom"
Drága, kedves telefonom

Veled játszom érintőset
Simogatom paneledet

Le nem veszem tekintetem
Ez igaz panel szerelem

Egy tabletért majd elhagyom
Hiába hús-vér asszonyom.

Igaz nyár

Poharamban leszel mámor
Vágyat lobban itt majd ámor
Ajkadon derű, mézmosoly
Feszít a hév, a szív fogoly

Csókod az örvény, mélybe húz
Szívünkben erjed már a dzsúsz
Kiforrott, bódító nedű
Szenvedély, örökéletű

Öledben bomló igaz nyár
Dalokba szőve írom már
Hajam sötétje bár deres
Ámor pecsétet törni rest

Búbáj a billog, láncra ver
Hullámzó álom, lángtenger
Karom karodban elpihen
Sírig kísér a szerelem

Örök románc

Villan az emlék, szép volt a nyár
ültünk a parton, s öleltél már.
Kezed simított, bomlott a blúz -
huszonegy voltál, én meg csak húsz.

Pillangók szálltak, s hajlott a nád
feledtem már, hogy bárki meglát.
Éledt a férfi, ébredt a nő -
tanúja volt az öreg fenyő.

Ártatlan szívem, lopva sajog
azóta létem veled ragyog.
Kérész életű vízfodor tánc -
egyszer volt csoda, örök románc.

Téged akarlak

Perzselőn, a fényparipán ha vágtat

a múlt utánad, elfog és itt átad

a mának, szívedben szomjazva sóhajt.

Most ide ér majd.

Ajka csókja pirkad, igéz a teste.

Napfogyatkozás. Vele szép az este.

Hangtalan, ha omlik az éjsötét fal.

Szádon a hajnal.

Rózsa szirmán kel fel, igéz a reggel.

Üdvösség az élet, tele van fénnyel.

Balzsama csóknak, újra visszakaplak.

Tűzbe borítlak.

Lángoló idő, száguld utánam. Te

vagy a vágyam, múlt édes ítélete.

Régvolt vigyázta, és őrízte az ég.

Mondd mit akarsz még?

Csüngök ajkadon, tűzárban ver a víz.

Áldozat oltárodon leszek a dísz.

Magadba fogadsz-e, szép zűrzavarnak?

Téged akarlak.

Most ide ér majd,

Szádon a hajnal

Tűzbe borítlak.

Mondd mit akarsz még?

Téged akarlak.

Maradj velem

Elválni tőled oly nehéz. …
Füledbe súgom, szeretlek.
Arcodat simítja most a kéz,
Édes szerelmem,
Ne tedd meg!
Maradj velem,
karomban hadd tartsalak.
Maradj velem,
hisz oly kevés már a nap.
Lehunyt már az élet dele.
Találkozásunk alkonyat,
ne bánja senki se.
Lenyugvó napsugár melegén,
lobbanjon szikrát a
Te meg Én.

Érted a Csíziót? Boldog Új Évet Kívánok minden kedves olvasómnak

Az Irodalmi Rádió blogjában


Csízió 2019