Hányszor hajtott? - glossza

 

Hányszor hajtott?

A pogácsát minden háztartásban ismerik. Sok-sok fajtája van, általában sós csemege, a magyar gasztronómiában tartalmasabb első fogás után, vagy kenyér helyett is adják. Gyakorló háziasszonyként én is gyakran készítek pogácsákat, hol sima vajas vagy kelt tésztát gyúrok és ízesítem. Így születik a kezem alatt a túrós, krumplis,  medvehagymás, sajtos-szezámmagos, káposztás vagy szezonálisan a tepertős pogácsa. A pogácsa sütés csínját-bínját édesanyámtól tanultam, és tőle tudom azt is, hogy a mesékben oly sokszor „hamuban sült” pogácsával feltarisznyázott legény pogácsája igazából a héjában sült krumplit jelenti, amit a tűzhely parazsában sütöttek. Mi is gyakran ettük ezt vacsorára, disznózsírral és sóval hintve. A burgonya héját a kés fokával húztuk le és egy késhegynyi hideg zsírt raktunk a forró pityókára és mielőtt beleharaptunk fújni kellett, hogy ne égesse meg a szánkat. Most is előttem van a kép, ahogy sorban ülünk és a szánktól eltartva fújjuk a forró krumplit a húgommal. Akkor még nem tudtam, hogy ennek az igazi hamuban sült pogácsának az elkészítése sokkal egyszerűbb, mint a tészta gyúrása és hajtogatása. Anyukámtól úgy tanultam, hogy a pogácsák akkor lesznek szépek, ha a tésztát minimum háromszor meghajtjuk, egy-egy hajtogatás között húsz percig pihentetjük. Igen munkás a hajtott pogácsa sütögetés, a kelt tésztából készült pedig még plusz időigényes, az alaptészta hajtogatás előtti kelesztésének várakozása miatt.

Amikor a kisült pogácsák kínálásra kerülnek, a férjem mielőtt beleharapna, kaján mosollyal az orra alatt megkérdezi - Hányszor hajtott? Mert tudod, ha csak kétszer, akkor meg sem kóstolom. És nevetünk. Mindennek az az oka, hogy több mint, harminc évvel ezelőtt együtt indultunk egy mátrai túrára. Vonattal mentünk. Anyukám azt mondta süssek az útra valami harapnivalót. Bevallom, sok kedvem nem volt pogácsázni, és el is csaltam a hajtogatást. Mindössze kétszer hajtottam meg a tésztát, hiszen az is iszonyú sok időmbe telt - minimum negyven perc- a pogácsák bizony nem is lettek mutatósak, de azért kendőbe kötöttem és a hátizsák tetejébe rejtettem. A falunk állomásán szálltam fel a vonatra, amiről az akkor még csak leendő férjem integetett. A peronról először a hátizsákomat adtam fel neki, és ahogy emelte, a felső zseb kinyílt és a kezében maradt a gondosan csomagolt útravaló. A zsákot felrakta a polcra én meg kínáltam, ha már úgyis kiesett az elemózsia kóstolja meg a pogácsát, bár csak kétszer hajtott, szabadkoztam. Fogalma sem volt, hogy ez mit jelent és az a mostani kaján vigyor már akkor is ott volt a bajusza alatt. A pogácsa, annak ellenére, hogy csak kétszer hajtott volt, Budapestig elfogyott. A mátrai nyaralás alatt szalonnát nyársaltunk, és még igazi hamuban sültet is készítettünk a tűzrakóhely parazsában. A kenyeremre és a parázsban sült pityókára szalonnazsírt csepegtetett, és együtt fújtuk, mielőtt beleharaptunk. Arra már nem emlékszem, hogy a hamuban sült, vagy a csókja égetett-e jobban. Mindenesetre a következő évben már, házasokként jártuk újra a Mátrát, a hátizsákunkban pogácsával.

Foto: 1990 Mátraháza