Jégmadár

A jégmadarak egymás iránti szerelme és gyengédsége

    a halhatatlan szerelem jelképe

Jégmadár néven kezdtem publikálni első írásaimat.
Sokan kérdezték, hogy miért is. Egy-egy írásom hozzászólásában sokszor kaptam olyan megjegyzést, hogy az bizony eléggé "tüzes" egy "jégmadártól".
A jégmadarat a madarak ékszerének is nevezik és a legkisebb, legszebb ragadozó madarak egyike. A nick név választásom mégsem ezért esett rá.
A madarak egy életre választanak párt maguknak és a jégmadarak a megfigyelések alapján pedig bensőséges, szép, ha úgy tetszik gyengéd, szerelmi életet élnek. A lélek szimbólumaként sokszor találkozunk madarakkal ilyen elterjedt szimbólum pld. a galamb vagy a sas.
Írásaim élményalapúak, saját lelkem szimbolizálására választottam a jégmadarat, persze azért is mert akkoriban  (2012-ben) találkoztam a jégmadár mitológiai történetével,(Ovidius) mely olvasása után írtam is egy rövid balladát - bár még nem publikáltam - amikor előveszem mindig átírok benne valamit. :-)

Jégmadár az ókori görög mitológiában

A Jégmadár - Alcedo atthis görög megnevezés a görög alküon névből származik. Aiolosz a görög istenek egyike - az Odusszeia-ban találkozhatunk nevével,  Ő ajándékozta az ártó szelekkel telt zsákot a hősnek, hogy hazája felé csak jó szél röpítse -   a szelek ura; lánya Alküoné, aki Kéüx király felesége volt. Kéüksz egy tengeri viharban életét veszítette. Felesége a mítosz szerint megálmodta, hogy hol veti partra férjét a tenger. Alküoné rátalált Kéüx holttestére és a halál fölött érzett fájdalmában a tengerbe vetette magát, majd jégmadárrá változott, az istenek e fájdalmat látva kegyelemből Kéüx holttestét is jégmadárrá változtatták. Azóta Aiolosz a tél legrövidebb hét napján szélcsendet bocsát a tengerre (alcedonia) hogy a jégmadarak nyugodtan költhessenek úszó fészkükön.

„…s végül – hisz az ég is szánta – madárrá
vált ez a két szerető; s miután így végzetük egy volt,
megmaradott a szerelmük is, és e madári alakban
hitvesi hűségük: van nászuk, kél ivadékuk;
hét csöndes napon át, télvíz idején, üli mindig
Alcyone libegő fészkét a habok tetejében.”

 (Publius Ovidius Naso, Átváltozások)

Motiváció

   Sokat töprengtem rajta mi is legyen az első blogbejegyzésem.
Nem akarok hazudni és nem akarom azzal a közhelyes kezdéssel indítani, hogy igen gyerekkorom óta írok és mindig vágytam rá, hogy megosszam veletek, hogy olvasott író váljon belőlem.
Ebből annyi az igaz, hogy valóban gyerekkorom óta írok, de nem vágytam rá, hogy a szeretteimen kívül - vagy azon kívül akinek szól az írás - más is megismerje azokat, a régi naplómról meg nem is beszélve. Régimódian úgy gondoltam, hogy a naplóm magamnak szól hiszen azért volt hozzá még olyan pici takaros lakat is, melynek a kulcsát akár nyakláncmedálként is hordhattam és bizony nemigen akartam volna, hogy bárki más olvassa a gondolataim.
2010-ben történt először, hogy a gyerekeimnek írt meséimet feltöltöttem egy oldalra, egyszerűen azért mert egy számomra kedves ember ezt tanácsolta. Aztán el is felejtettem, de a mai napig olvasható a Forestpress oldalán. A Börzsöny meséi
 2012-ben webes felületet kerestem egy pár versemnek, a poet.hu és a Holnap Magazin honlapján regisztráltam, majd az is abbamaradt, mások írásait olvastam.
  2015. májusában történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életemet, az élethez való viszonyulásomat.
 
  A pünkösdi hétvége előtti pénteki munkanap végén szaladtam a metróhoz. Az autóbusz-pályaudvar fél órás útra van a munkahelyemtől, és ha nem érem el a távolsági járatot, akkor bizony  egy órát várhatok a következő indulásig. Ezek a holt időszakok pedig elveszett idők az életből.(Mindig mosolygok a budapesti kollégákon, amikor rohannak, és kettő és négy perceket kell várni a következő BKV járatra ha lekésik. Micsoda gondok :-) Szóval péntek délután - zsúfolt mozgólépcső - és hirtelen rám törő hőhullám és remegő sírás vett rajtam erőt. Körülbelül két percig tartott a lúdbőr kísérte érzés, melyet akkor nem tudtam mire vélni. A szám remegett és a szememből könnyet töröltem. Aztán valami általam eddig nem ismert közönnyel néztem körül és a nemtörődöm érzés elkísért a pályaudvarig. Az autóbuszon lehuppantam egy ülésre, magamba merülten gondoltam az átélt rossz érzésre és elkönyveltem magamban, ez már a klimax. Hazáig sorba vettem a számtalan hétvégi elintéznivalóimat, felhívtam egy volt kollégámat és elolvastam a Délinél a Metropol Fiú által kezembe nyomott újságot.
  Hazaérve hegyekben álló mosatlan edény fogadott. Kinyitottam az ablakot, a tavaszi eső illata szállt  a konyhámba és körbelengett a jázmin és zsálya illata. Kábultan raktam rendet rutinos, évtizedek óta megszokott mozdulatokkal pakoltam. A fejemben ezer gondolat, mint mindig. Palacsintát sütöttem vacsorára.  Telefoncsörgés: egyszer, kétszer, háromszor...


- Era nálad van?
- Ugye biztos ott van, mit csináltok, hogy nem veszi fel a telefont?


Újra csörgött a telefon...és akkor már tudtam.


Autóbaleset. Azonnal meghalt. Véletlen, ezredmásodperc valószínűtlensége.


Zokogtam, zokogtam és megértettem...s verset írtam...kegyetlent.


"Ma már tudom, mi volt az érzés, mi sokkolt:
égbe mártott lélekujjad búcsúérintése volt." - részlet a Jelek című versemből


Egyszer azt mondtad nekem: "Önző dolog ha csak magadnak írsz!"


Látod! Írok!


"A traumába bele lehet halni, de ha nem hal bele, akkor olyan képességei szabadulnak fel a túlélés érdekében , amelyek soha nem alakultak volna ki trauma nélkül." Fedmár András

Tündérlabda

A verseskötet a szerzőtől ITT rendelhető

Ajánlás

Deák Mária lírája varázslatos világba repít minket, a szerelem világába. Bátran, nyíltan, hol finoman, hol szenvedéllyel ír a megtapasztalt és elképzelt szerelmi élményekről, érzésekről.

Ritkán olvasunk női költőtől ilyen bátor és nyílt szerelmi vallomást. Ez a kötet hiánypótló és különleges, melyet Deák Mercédes grafikus illusztrációi tesznek teljessé.

Az álmodozó fiatal lány szemével láthatjuk az ezüstholdfényben fátyoltáncot lejtő tündért, mint a szerelem megtestesítőjét, majd egy érett asszony beteljesedett szerelmének szívhez szóló, őszinte hangját halljuk a verssorokban.

A tündérlabda, ez a szerelmi játékszer pattog ég és föld között, összekötve, kiegészítve álmot és valóságot. A szerelem, ez a tünékeny csoda néha búvópatak, máskor váratlanul felbuzog, de mindig tündérlabdaként pattog körülöttünk, mert nélküle élni nem tudunk és nem is lehet mert ebből vagyunk. Olvassák e könyvet jó szívvel.

Zsuzsa Mihály

Célozz a csillagokra!