Jégmadár

A jégmadarak egymás iránti szerelme és gyengédsége

    a halhatatlan szerelem jelképe

Jégmadár néven kezdtem publikálni első írásaimat.
Sokan kérdezték, hogy miért is. Egy-egy írásom hozzászólásában sokszor kaptam olyan megjegyzést, hogy az bizony eléggé "tüzes" egy "jégmadártól".
A jégmadarat a madarak ékszerének is nevezik és a legkisebb, legszebb ragadozó madarak egyike. A nick név választásom mégsem ezért esett rá.
A madarak egy életre választanak párt maguknak és a jégmadarak a megfigyelések alapján pedig bensőséges, szép, ha úgy tetszik gyengéd, szerelmi életet élnek. A lélek szimbólumaként sokszor találkozunk madarakkal ilyen elterjedt szimbólum pld. a galamb vagy a sas.
Írásaim élményalapúak, saját lelkem szimbolizálására választottam a jégmadarat, persze azért is mert akkoriban  (2012-ben) találkoztam a jégmadár mitológiai történetével,(Ovidius) mely olvasása után írtam is egy rövid balladát - bár még nem publikáltam - amikor előveszem mindig átírok benne valamit. :-)

Jégmadár az ókori görög mitológiában

A Jégmadár - Alcedo atthis görög megnevezés a görög alküon névből származik. Aiolosz a görög istenek egyike - az Odusszeia-ban találkozhatunk nevével,  Ő ajándékozta az ártó szelekkel telt zsákot a hősnek, hogy hazája felé csak jó szél röpítse -   a szelek ura; lánya Alküoné, aki Kéüx király felesége volt. Kéüksz egy tengeri viharban életét veszítette. Felesége a mítosz szerint megálmodta, hogy hol veti partra férjét a tenger. Alküoné rátalált Kéüx holttestére és a halál fölött érzett fájdalmában a tengerbe vetette magát, majd jégmadárrá változott, az istenek e fájdalmat látva kegyelemből Kéüx holttestét is jégmadárrá változtatták. Azóta Aiolosz a tél legrövidebb hét napján szélcsendet bocsát a tengerre (alcedonia) hogy a jégmadarak nyugodtan költhessenek úszó fészkükön.

„…s végül – hisz az ég is szánta – madárrá
vált ez a két szerető; s miután így végzetük egy volt,
megmaradott a szerelmük is, és e madári alakban
hitvesi hűségük: van nászuk, kél ivadékuk;
hét csöndes napon át, télvíz idején, üli mindig
Alcyone libegő fészkét a habok tetejében.”

 (Publius Ovidius Naso, Átváltozások)