Érdekes az emberi önazonosság kérdése. Valamikor tanulmányaim folyamán szigorlatra készülve az eriksoni "identitáselmélet" kérdéskörébe merültem és természetesen rohadtul meg akartam tanulni és meg is akartam érteni az ember ilyen un. pszichoszociális fejlődését. Bevallom ezen az elméleti síkon sikertelenül vettem az akadályokat. A pszichológia szigorlatomra kapott "hármas" akkoriban eléggé megviselte a lelkemet. Távol áll tőlem, hogy különböző elméletekkel vitába szálljak, de a megértésük mindig gondot okozott. Egész eddigi életem során a személyes énem és a társas énem kézen fogva járt. Praktikus, józan paraszti észjárással próbálok élni.
Dőreség lenne kijelentenem, hogy én teljes mértékben tudatában vagyok az "önazonosságomnak" és egységes, biztos képet tudok festeni magamról. Abban viszont teljes mértékben biztos vagyok, hogy
olyan önmagamnak felállított szabályok szerint élek, amit a belsőmből és valahonnan az őseimtől hozott az emberbe vetett - sokszor megmagyarázhatatlan - makacs hit vezérel.
Elcsépeltnek tűnik a gondolat és rengeteg internetes mém készül Edmund Burke idézettel.
"A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak"
Kevésbé idézik, de szintén tőle ered az a gondolat is hogy;
"Senki sem követhet el nagyobb hibát, mint az, aki azért nem tesz semmit, mert amit megtehet, az kicsiny."
Azt hogy ezek a mondatok mennyire népszerűek és mennyi megosztást érnek a mémek, amelyeken megjelennek, azt jelenti, hogy az emberek tudat alatt tisztában vannak a kis dolgok jelentőségével is, cselekedeteikben mégsem jutnak a smiley és like jelek használatánál tovább. A miértekre nem tudok kielégítő választ adni.
Eddigi életem során egyet biztos nem akartam: átvett identitásmintákat követni, skatulyába zárni magam egy-egy szerepbe, legyen az anyaság vagy a feleség, de akár a dolgozó nő szerepe. Úgy gondolom, hogy minden szerepben ott kell legyen a NŐ és az ÉN.
A tartozni akarok valahová - társas életem, emberi kapcsolataim az érzelmeimből táplálkoznak, de nem élhetem az életem csak szubjektív értékítélettel, az objektivitást tanulva kellett magamba lopnom. Fontos számomra a koherencia (összetartozás) jelenléte a családomban de a tágabb környezetemben akár a hazámban is. Ez az összetartozás érzése viszont nem keverendő össze a közös érdekek mentén létrejött csoportok közösségével.
Egyszer egy ismerősöm azt mondta nekem, hogy az emberi faj olyan ritka fajtájába tartozom, aki az egyéni érdekeit háttérbe tudja szorítani egy másik ember vagy közösség érdekei érdekében.
Cselekedeteimben valóban ritkán mérlegelek ilyen módon, de nem gondolom, hogy ez egy ritka emberi "fajta" jellemzője lenne. Minden édesanya képes erre - egyszerűsítve az ÉN egy kicsit vissza tud húzódni a család, a férj és a gyerekek érdekében a NŐ viszont soha.
Az egyensúly megtartása rettentő fontos
NE TETSZELEGJ és NE SÜLLYEDJ A MÁRTÍR SZEREPÉBE!
Következetes, ellentmondásoktól mentes tartalmas életet kívánok mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése