Tiszai nyár

Páraködökben, suttog az álom
éneket sír a felkelő nap.
Eszmél a hajnal, vén Tisza-parton
ébredő fénye játszik a lanton -
szerelmes szívvel téged vidít!


Ábrándos reggel, hullámok tánca
napsugarától aranyló víz.
Csónakot ringat, pendül a hárfa
angyali dallam a lelkem tárja -
tilinkó hangja szívemhez ér!


Illatát rejtem, el ne feledjem
emléket zár a szív és a szem.
Melódiáját magammal vittem,
majd mélabúban elővehessem -
szép Tisza-partról nyár vigaszát.

Szeged

Titok hozott a napfény városába

A nap tüzében újjászületni

Életem delén, szívem csodákra vár
A Tisza-part csendjével betelni

Hol köszönt az ősz, és bíbort fest a nyár

Ragyogó csoda, öröklét csillaga

Röpke gondolat száll a víz felett.

Álmot perelt, hol zúdult a vén Tisza

S párába burkolt harmatot szedett

Rímekkel bolyongó lelkek mítosza.

Szemembe könny szökik, zsendülő magány

Mint, smaragd ragyog, köszönt a hajnal

Emlék, dejá vu szárnyán kel fel a nap

Bús titkokat lehel színarannyal

Az elmúlás visszatér - suttog a hab.

Ihlető

"Érzem, hogy az öreg Tisza felett
 Az örök élet csillaga remeg."
                                  Juhász Gyula Szeged

Csók a parton

A vers Matus László (Lezli photography) fotói alapján felidézett emlék.

A csendbe hullám hangja lép,
arcomra pírt lop az éjszaka.
Aranyhíd s naplemente kép -
első csók remegő sóhaja.

Fehér sirály szállt a víz felett
s aranyból vetett hidat a nap.
Ébredt a vágy, míg az éj lesett -
Csókoddal oltottam szomjamat.

Víztükrön csillogó éjek
igazát őrzi a Balaton.
Csókod számra száradt kéreg -
emlék-káprázat pirkadaton.

Óda a palacsintához

 Palacsinta, Te édes és finom.
Te ízes, csokis, túrós és diós.
Illatod itt marad az orromon.

A sütő forró, kiégett, zsíros.
A tészta szétfolyik és pirul.
Fordítsd meg! Szép foltos, lapos.

Sok éhes szájat betömve,
a tésztára olvadt íz a szádban
érzékeidet, lelkedet betöltve.

Ó, palacsinta, tészták királynője.
Ízeddel csábítasz, mint hű barát.
Menzás repeták megmentője.

Te csábító, tündöklő karát.
Hiába, nem riaszt a szénhidrát.


Humor a konyhában - 2013. március 01.


Megjelent

"A mindenségben nincsen értelem"

A számon mosollyal ébreszt a reggel.…
Fényét szórja rám a tavaszi nap.
Ölelésedből maradt csillag szökdel
a szemem mögött s fénye ölbe kap.

Míg öltözök, bennem dúdol a tegnap.
Ökölbe szorul néha a dallam.
Illúzió, még gyakran belém harap
a múlt, mit már feledni akartam.


Búsan regél a hétköznapi bulvár,
az üres akkordokban zengő szóár
zúdul, titkot mesél a félelem.


Törékeny lelkem, mint egy pillangó szárny
rebben feléd. Szél hátán kel fel az árny:
“A mindenségben nincsen értelem.”


(A vers címe idézet Faludy György szonettjéből.)

Nyár

Hajlik a szár, pipacsok tűzpirosán ide vár,
szirmok alatt, melegen bólogat, izzik a nyár.
Dobban a szív, fecsegő csend, vele halk a szavunk.
Érik a búzakalász. Új gabonát aratunk.


Most magasan meleget szór, ragyogón süt a nap.
Víg arató keze bálába rak, és a kalap
szalmafonat, feje fényt izzad a munka alatt.
Szérüre vonva a szár, és ni-ni, itt kimaradt.


Kis maradék, koszorút fonni elég, e marék.
Köss bele búzavirágot, hogy az égen a kék
fény ide szórja a tarló gyönyörű mosolyát.
Zúg a malom, garaton tölt le ma új gabonát.


Míg aratók dala száll, új kenyeret süt a lány.
Kése ha sercen a veknin, szegi majd nagyanyám.
Vén keze fény, vele él még hite, és a kereszt
rajza ma írja neked; szép a jövő, ne ereszd!


Nyár

Nálad vagyok

Nálad vagyok – gondolatban
körbefon karom, s mint bilincs a rabon
kulcsol a gondolat, érez a test.
Zúgjon hát veled a vágy és szaggasd
le rólam a kínokat.
Hozzád megyek – gondolatban
körbeleng illatod, s mint mezítelen
vad öröm, kísért a képzelet.
Veled leszek – gondolatban
ölellek, mint borostyán a fát.
Indáin bomló zöld levél leszek
mi törzseden virul – gondolatban.
Látlak Téged – vad örömben
hevül bennem a pislogó parázs,
mi még belőlem maradt.
Gondolatban szítod a lángokat.


Első közlés itt

Szőke lennék

Szőke lennék, kék szemű
kunságomban nem konok.
Lennék hűvös, egyszerű
- cseresznyeszáj, mi locsog.

Szőke lennék, bájoló
csípőm keskeny, nem kerek.
Lennék derűt sugárzó
- rózsás kedvű kisgyerek.

Szőke lennék, tündéri
sima hajú, nem göndör.
Lennék az, ki eléri
- a szíved vele flörtöl.

Szőke lennék, sok között
egyetlen, kit megszeretsz.
Lennék mosoly szád mögött
- nála nélkül nem lehetsz.

Szőke lennék, csacsogó
doromboló kiscica.
Lennék neked ragyogó
- mégis hűtlen bestia.

Szőke lennék, nimfalány
mindig fésült, nem kócos.
Lennék neked csüngő fán
- napérlelte kincs, csókos.

Szőke lennék, szomorú
szemem könnybe nem lábad.
Lennék neked koszorú
- díszítve a fejfádat.

Szőke lennék, szeretnél
miattad hát befestem.
Tudom velem nevetnél
- de barnának születtem.

Vágy stációk

Nagy úr a ráció,
fél a szív
s én tudom, hogy
sír a golgotán.
Ájtatos stáció,
út porán
reménytelen
szerelem Veled.
Bevallani? Lehet?
Sohasem
 - hisz nem tudom
mit rejt a szíved.
És a kálvárián
remegő
bizonytalan
lelkem vánszorog.
Beteljesületlen!
Segíts hát
megérteni
a lehetetlent!
A keresztút egyszer
véget ér.
Fájdalom ég
reménytelenül.

A Kidron-völgyében

Grafika: Szikszai Károly

Álmomban sokszor járok az isteni ítélet mezején.
Bűnös vagyok és a sírok között várom a feltámadást.
Temetőkert, hátamon óriás vállkendő, súlya alatt
roskatag, hajlott hátú öregasszony - Ő tudom, Én vagyok.
Tűnő kép, az ébredés hol lehet, az olajfák tetején?
Romok között bolyongó lelkek - hallod már a tiltakozást?
Megnyíló sírok, tátong a kárhozat, a föld szíve hasadt
üregéből, véreres forrásként bugyognak síró dalok.

Abu, a kecske

Nem oly régen egy-két éve

kecske állt a házunkhoz.

- Tejéből lesz sajt és szappan -

gondoltam, majd ámultok. 

 

Elhoztuk hát a kis gidát,

neve is volt már neki.

- Abu! - hívtam, de ő szaladt,

árkon-bokron ugrani. 

 

Makraméból pórázt fontam,

nyakörvet is kötöttem.

Abu kecskénk virgonc gida,

így pórázon vezettem. 

 

A kis kecske hamar megnőtt,

sokszor bizony felöklelt.

Húztam-vontam a pórázon,

mögém került s elszökdelt. 

 

Aztán, ahogy cseperedett

bizony mondom, szaga lett.

Mert a gida bakkecske volt,

tejes-ábránd odalett.

 

Tervet szőttünk, hogy majd ősszel

hentest hívunk s megesszük. 

De a lelkünk nem engedte,

hiszen nagyon szerettük. 

 

Ivarérett bakkecskével 

ugyan most már mit tegyünk? 

Eladtuk a "Jófogáson"

vérzett érte a szívünk. 

 

No de Abu, a hálátlan

csak mekegve nevetett. 

Jó dolga lett, mert a vevő

tenyészbakot keresett. 

 

Elvitte egy kecskefarmra,

a szomszédos faluba.

Hét feleség várta ott már,

nem hívott a lagziba. 

Barackos álmok

Sárgabaracktól roskad a fácskánk
július áldás, szórja a fény.
Háncskosarakba tölteni vágynánk
szép nyarainknak rőt mosolyát -
mit zamat őriz, tél küszöbén!


Ízei kelnek, járnak a légben
illata száll és boldog az ég.
Mézcsepegésben, él a gyümölcsben
gyűlik az ábránd, tölti a lelkem -
szív a kezemmel, álmot szakít!

Megint egy foncsor...

Döntsük meg a paradigmát.
Az angyalát! Előre hát!
Nick neved nevet ma rád
Öltsd magadra álruhád!
Profil mögött, előre hát!


Csordát vezet, gulyát terel,
ha szomjazik jó bort vedel.
Billentyűn beragadt a
kosztól egy ócska stigma.
Feloldja majd igaz kebel.


Rádrakódott mocskos élet
facebookon küld majd képet.
És fejedben átszalad,
- míg haldoklom általad -
egy rémült kép-fény-lét-érzet.


Minden mindegy, csakazértis
mond a tutit, triviális.
Születnek itt foncsorok
- én ezen már túl vagyok -
Asztalon hűl a tejberizs.


Összegzés


Kosztól beragadt billentyűn
egy ócska stigma énekel.
Visító akkordok bántják a fülem.
Triviális, minden mindegy,
csakazértis mondod a tutit.
Elengedem a fülem mellett.
Nem érdekel, de jobb ha nem tudod,
hogy ezen már túl vagyok.
Nem görcsölök, ha úgy tetszik -
Teszek rá!

Nincsenek válaszok

Játék az élet, szerelem és szenvedély.
Az önzés pokla kísért, belépni nem kell engedély.
Sürög-forog, általa tündöklöm, s kell nekem e lételem.
Szívem örök csodától dobog, a kincs a semmiben.


Csend és titok takarja nyomorult életem.
Rejtem, hogy hozzád simulnék, és soha meg nem teszem.
Tudod Kedvesem, hogy Te vagy minden, és én általad vagyok.
Félve súg a szél s a megtalált drágakő fénye bennem úgy sajog.


Szíved egy angyalé s én egy bestia vagyok.
Cifra forgatag között, kacagva ellavírozok.
Bús életem nevetve áldozom, mert vár rám egy más világ.
Nincsenek válaszok, a gondolat íze – édes akácvirág.


Általad vagyok, nincsenek válaszok.
Ha bele is halok, nincsenek válaszok.
Belőled vagyok, nincsenek válaszok.
Az élettől szerelmet én így marok.
Kísértő angyalok, nincsenek válaszok,
Lásd szeretlek, nincsenek válaszok.


Megjelent

Nyár, barack, szerelem

Szép barack-mosoly kacsint,
számban olvadó zamat.
Napsugár, ma fénye int
és kacagva él nyarat.


Tomboló az égi fény,
szórva ontja, lelke báj.
Érlelő a szenvedély
láng a pánt, az ága fáj.


Álma tép ha átölel,
vasmarok szorítja át.
Csápokat körém növel
vágy bilincs, rakom terád.


Láss, ne tudja senki sem,
fityfiritty rajong a fán.
Víg titok, barack mi leng,
múlt potyog ma itt reám.


Add a szád, hazudj mesét,
szép barack-mosoly velem.
Dzsembe töltve szív hevét,
légy pecsét az ingemen.