1943 (nagyapa emlékére)

Fagyott halál rémlik a múltból felém,
Donnál elesett őseink hangjával
az emlékezés kínja hasít belém.

Nagyapám szavai élnek, hamvaddal,
szavaid nem felejti el unokád.
Hősi emlékművek tele virággal.

Miért nagyapám nyomorult rémálmát
álmodom újra? Hazug, csúf életünk
hozza doni, fagyott lelkek világát.

Sokan a túlélők miatt élhetünk.
Emlékezések hallgatója voltam.
Áldozat beszéde; jóvátételünk.

"Holt bajtársak körül imát motyogtam,
átkos ezerkilencszáznegyvenhárom
muszka telének haván vánszorogtam.

Szikrára fagyott fehér pillantásom.
Agyamba véste örökre a cudar
emlékeim, s túléltem haldoklásom.

Most tőled virágzik nekem az ugar.
Mosolyod olvasztó tüzén feledni
tanulok. Kis unokám, ne légy fukar!"

Édes nagyapám hogy tudott szeretni.

Álmomban jő hozzám, intő beszédét

hallom és emlékét megkérgesedni

nem hagyom. Nem felejtem szeme fényét,

a hazug világról, igaz meséjét.

Kitárt karjába szeretve repülnék.

Nevetve, kacagva ölébe ülnék.

Tűhegyes napokon

Lásd, villám cikáz itt, napsugár tűhegyen,
Ezernyi naptű szúrása most gyújtja meg
Vágyakban tört testünk, izzó és végtelen
Szenvedély hevében, forró ölelésben
Tüzet tápláló ajkaid érintésén
Teljesedik az áldott átok szerelme,
Kielégült gyönyör lángja emészt.
Vigyázz! Ha bennem gyújtod, velem égsz.
Szabadíts fel! Mégsem!
Kínlódva téged ölelni
Vágyak gyötrelmein tönkremenni
Akarom!
Tűhegyes napokon
Lehessek veled,
Mérgező lélek delírium
Gyógyítani kellesz nekem!
Kéj remegéseim utórezgésein
mint égi hangszeren,
játssz újra testemen,
Hisz villám cikáz itt, napsugár tűhegyen.

Az ihlető:
(...égető csókú és tűzforró szerelmű tűhegyes napsugarakban én ölellek, én csókollak, én akarlak égetni.'' Idézet Latinovits Zoltán Ruttkay Évához írt leveléből 1966)
Kép forrása: szinhaz.hu

Panel szerelem - Bilincsben

Tudod-e én hogy szeretek?                                    Kép: Újszállási Rácz Lajos alkotása - Holtomiglan
Áramköröket lehelek

Forrasztott panelek között
Szimuláltan szeretkezek

Rádió hulláma mögött
Fon köréd a tér glóriát

Belőle látom aurád
wifi szolár fény árad rád

Csöngő kaputelefonod
Vezeti a feromonod

Nyit a virtuális kilincs
Ez is csak egy panel bilincs

Amikor végre bemegyek                                                                    Ott digitális panelek

Sora átölel, körbevesz,
Bűbáj, mindenhol megkeres

Vonzó, figyelmem rászegez
Mert a legnagyobb szerelem

Tudd: mégis az én "okosom"
Drága, kedves telefonom

Veled játszom érintőset
Simogatom paneledet

Le nem veszem tekintetem
Ez igaz panel szerelem

Egy tabletért majd elhagyom
Hiába hús-vér asszonyom.

Igaz nyár

Poharamban leszel mámor
Vágyat lobban itt majd ámor
Ajkadon derű, mézmosoly
Feszít a hév, a szív fogoly

Csókod az örvény, mélybe húz
Szívünkben erjed már a dzsúsz
Kiforrott, bódító nedű
Szenvedély, örökéletű

Öledben bomló igaz nyár
Dalokba szőve írom már
Hajam sötétje bár deres
Ámor pecsétet törni rest

Búbáj a billog, láncra ver
Hullámzó álom, lángtenger
Karom karodban elpihen
Sírig kísér a szerelem

Örök románc

Villan az emlék, szép volt a nyár
ültünk a parton, s öleltél már.
Kezed simított, bomlott a blúz -
huszonegy voltál, én meg csak húsz.

Pillangók szálltak, s hajlott a nád
feledtem már, hogy bárki meglát.
Éledt a férfi, ébredt a nő -
tanúja volt az öreg fenyő.

Ártatlan szívem, lopva sajog
azóta létem veled ragyog.
Kérész életű vízfodor tánc -
egyszer volt csoda, örök románc.

Téged akarlak

Perzselőn, a fényparipán ha vágtat

a múlt utánad, elfog és itt átad

a mának, szívedben szomjazva sóhajt.

Most ide ér majd.

Ajka csókja pirkad, igéz a teste.

Napfogyatkozás. Vele szép az este.

Hangtalan, ha omlik az éjsötét fal.

Szádon a hajnal.

Rózsa szirmán kel fel, igéz a reggel.

Üdvösség az élet, tele van fénnyel.

Balzsama csóknak, újra visszakaplak.

Tűzbe borítlak.

Lángoló idő, száguld utánam. Te

vagy a vágyam, múlt édes ítélete.

Régvolt vigyázta, és őrízte az ég.

Mondd mit akarsz még?

Csüngök ajkadon, tűzárban ver a víz.

Áldozat oltárodon leszek a dísz.

Magadba fogadsz-e, szép zűrzavarnak?

Téged akarlak.

Most ide ér majd,

Szádon a hajnal

Tűzbe borítlak.

Mondd mit akarsz még?

Téged akarlak.

Maradj velem

Elválni tőled oly nehéz. …
Füledbe súgom, szeretlek.
Arcodat simítja most a kéz,
Édes szerelmem,
Ne tedd meg!
Maradj velem,
karomban hadd tartsalak.
Maradj velem,
hisz oly kevés már a nap.
Lehunyt már az élet dele.
Találkozásunk alkonyat,
ne bánja senki se.
Lenyugvó napsugár melegén,
lobbanjon szikrát a
Te meg Én.

Érted a Csíziót? Boldog Új Évet Kívánok minden kedves olvasómnak

Az Irodalmi Rádió blogjában


Csízió 2019