Szik és délibáb
Szemeimben feszül a bánat,
könnyet fakasztana ha hagynám.
Mélybarna tekintetem rejti
a vágyat, hogy asszonyod legyek.
Lehet, egyszer talán, míg várat
az idő, a hegyekben rekedt
lelkem dalolva száll utánad.
Félek hiába, a szik szárad.
A föld kemény öléből nálad
eredt repedezett fájdalom
délibábot vetít, homokot
hord a szél és kísért az árnyad.
A puszta erejét magamba
szívom, ha hozzád megyek haza.
A szik repedt sebét áztatom,
sáros, szerelmes nászágyadon.
Lopott idő, rám borul a pír,
az őszi fény kísért, becéző
szép szavak, glória alatt ül
a vágy, remél; asszonyod leszek.
2020. szeptember
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése