A Végzet Asszonya

Ez csak egy szerep; A Végzet Asszonya.
Jöttem, éltem, hangom búgó varázs.
Fekete-fehéren maradtam veletek,
mint különös tündöklő árny, hamvadás.
Élt a kép, s útra kelt sok szóbeszéd.
Szőke szépség - a tünemény alkonya.
Maradtam én búskomor, fekete;
Végzet Asszonya.

Az álmaim s magányom rózsalángja,
bennetek maradt melankólia.
Minden vágyam, kóbor reményem illata,
mint csábító tavaszi magnólia.
Gyönyörű életem pompával telt.
Vörös égen gond-szél repített tova.
Szívembe tőrként hasított a vád;
Végzet Asszonya.

Magammal vittem a csillagfényt rejtve.
Messze, idegen, különös világ
lett otthonom, de velem jöttek a dalok.
Édes hazám felé szálltak az imák.
Gyakorta sírtam. Nem látta senki.
És hallgatott a száműzött éjszaka.
Büszke karakter, ez csak egy szerep;
Végzet Asszonya.
                                                         (Karády Katalin emlékére)

Karády Katalin 1910. december 08-án született Budapesten. 2015. decemberében írtam ezt a verset.